2014-06-19

Kiráz a hideg attól a szótól, hogy „Mester”. Pontosabban nem a kifejezéssel van bajom, hanem azokkal akik ezt a megszólítást előszeretettel magukra aggatják. Akik nagy elánnal el tudják magyarázni, hogy hogyan kell majd „nekiesni a javításnak”, miközben repkednek a különféle javítási összegek, ami persze a végső fizetésnél több is lesz, mint amit az ember előzetesen kalkulál! Garanciát pedig ne is reméljünk, utólagos javítás a későbbiekben azonban nem kizárt… Szerencsére azért néha lehet pozitív ellenpéldát is találni. Szoboszlai László valóban megérdemli a Mester jelzőt! Előzetesen kikérdezett a problémánkról telefonban (mosdócsap eltömődés) és felkészülten (szerszámok, új szifon, duguláselhárítási eszközök) érkezett a megbeszélt időpontra. Szakszerűen, pontosan szerelt. Közben beszélgettünk és jó ötleteket kaptam a jövőre nézve takarítással, fürdőszobai zuhanytálca szereléssel kapcsolatban. Az ár is korrekt volt, az előzetesen telefonban jelzett sávnak megfelelően. Örülök, hogy végre van egy problématípusra (víz, dugulás, fűtés) mesterünk, hiszen nem kérdés, hogy legközelebb is Lászlót hívjuk, ha baj van!